mardi 27 mars 2007

Compte-rendu de visite dans le quartier juif de Budapest par l'ICOMOS Hongrie - Emlékeztető a pesti zsidónegyed 2007. március 7-i bejárásáról

Emlékeztető a pesti zsidónegyed 2007. március 7-i bejárásáról


A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az érdekeltek bevonásával bejárást és egyeztetést szervezett. A bejárás célja az volt, hogy az érintett szakterületek képviselői, a helyszíni tapasztalatok alapján személyesen vitassák meg az aktuális helyzetet, a legsürgősebb teendőket, valamint a készülő szabályozási tervvel kapcsolatos szakmai elvárásokat és tartalmi követelményeket

A bejárást Perczel Anna (Óvás Egyesület) vezette, Sajti Zsuzsa és Tahi-Tóth Nándorné (területi felügyelők, KÖH) közreműködésével. A bejárást követő eszmecsere moderátora Nagy Gergely (ICOMOS MNB) elnöke volt.

A résztvevők a Dohány utcai zsinagógától a Wesselényi, Síp, Klauzál, Holló utcán át és a Király utcát végig járva megtekintették a sokat vitatott és a sikeres beépítéseket, bontásokat, befejezés előtt álló átépítéseket.

A bejáráson a fent említetteken kívül Nagy Béla tervező megbízásából a Műhely Rt., a fővárosi főépítészi iroda, valamint a terézvárosi önkormányzat képviselői vettek részt.

A 7/2005.(03.01.) NKÖM rendelet a budapesti műemléki jelentőségű területet kiterjesztette a

2002-ben világörökségi területté nyilvánított Andrássy útra, mint magterületre és annak védőzónájára, a pesti zsidónegyedre is (megjegyzés: ez így nincs nevesítve a világörökségi területnél és nincs is pontos fedésben a két terület. Hol több és más a védőzóna, hol kevesebb). Ez a rendelet az egyes épületek egyedi védelmével kiegészítve a városrész, mint történeti együttes védelmét szolgálja beleértve a városrész szerkezetét, a beépítés jellegét és a városképet is.


A törvényi háttér megléte ellenére, az elmúlt években a területen végbemenő aktuális folyamatok számos konfliktus forrásaivá váltak és számos siker ellenére gyakran veszélyeztették mind az egyes épületek, mind az egész történeti városrész megőrzésre méltó értékeit. Ennek okát a jelenlévők egyöntetűen a hivatali folyamatok elhúzódásában és a hatáskörök tisztázatlanságában és a joghézagokban látták.

Ezek közül a tényezők közül kiemelt jelentősége van annak, hogy a jelenleg folyamatban lévő építkezések illetve bontások egy korábbi, az egyedi védettséget és a műemléki jelentőségű területet szabályozó miniszteri rendelet kihirdetése előtti szabályozás alapján történtek. E mellett a konfliktusok forrása az is, hogy a világörökségi terület értékeinek egységes szemléletű védelmét szolgáló kezelési terv elkészítése elhúzódott, és mind a mai napig nem hozták létre a világörökségi terület egységes szemléletű védelméért felelős fővárosi kezelő szervezetet.

A bekövetkezett lépéshátrány a különböző területek képviselőinek (önkormányzatok, tervezők, befektetők, a műemlékvédelmi hatóságok) konfliktusaihoz vezetett, miközben az érdekeltek döntéseik igazolására sok esetben joggal hivatkoztak és hivatkoznak az érvényben lévő törvényi előírások betartására.

Mivel ezen a terület a legerőteljesebb a befektetői aktivitás, az itt tapasztalt káros és értékromboló jelenségek az eklektikus Budapest hasonlóan értékes más területeit is veszélyeztetik. Az eredeti lakosság kiszorulása, a tradíciók megszűnése, a beépítés intenzitásának durva növekedése, a közterületek stílustalan megújulása, valamint az eredeti telekosztás eltörlése szétrombolja történeti értékeinket.

A helyzet megoldásának fontos tényezője az idő, ezért gyors, szakszerű lépések szinte egyidejű sorozata szükséges.

- A folyamatban lévő új szabályozási terv készítése során, a lehető legteljesebb mértékben figyelembe kell venni a világörökségi címmel együtt járó követelményeket. Ennek érdekében célszerű meghívni az UNESCO Világörökségi Központja és az ICOMOS által delegált szakértői csoportot

- Az új szabályozási terv elkészültéig el kell rendelni a változtatási tilalmat

- Sürgősen létre kell hozni a világörökségi terület kezelő szervezetét

- Adókedvezményekkel kell segíteni az értékmentő építési munkát


Az ICOMOS MNB felajánlotta, hogy közreműködik a szakértői testület minél hamarabb történő meghívásában, amennyiben a meghívás anyagi feltételei biztosítva lesznek

Aucun commentaire:

Enregistrer un commentaire

Remarque : Seul un membre de ce blog est autorisé à enregistrer un commentaire.