mercredi 27 juin 2007

Ervin Marton au musée Mai Mano de Budapest jusqu'au 26 août 2007

Ervin Marton: Au coin de la rue, Paris, 1960, 19,3x25,5 cm, gélatine au bromure d'argent.


Marton Ervin (Bp., 1912. jún. 17. – Párizs, 1968. ápr. 30.): grafikus, szobrász, fotóművész.
1931-ben érettségizett, 1933-ban az OMIKE rajzisk.-jában tanult. A 30-as években festészettel, szobrászattal foglalkozott, majd megtanult fényképezni. Nyarait Kalocsán töltötte, ahol cigányokat festett, rajzolt, fotózott. Műveiből 1936-ban – Farkas Aladár szobrásszal együtt – kiállítást rendezett a Kossuth Lajos u.-i Műterem kiállítóhelyiségében; 1937-ben egy magángalériában önálló tárlata volt, amelynek anyagából két grafikát a Szépművészeti Múz. megvásárolt. 1938-tól Párizsban élt. A II. világ háborúban részt vett a francia ellenállási mozgalomban. 1944-ben a Francia Kommunista Párt tagja. Franciao. felszabadulása után részt vett a párizsi Magyar Ház kulturális életében, a művészcsoport titkára volt. Segítségével került a MNG tulajdonába unokaöccsének, Tihanyi Lajosnak művészi hagyatéka. – 1953-ban önálló kiállítása volt a párizsi Galerie St. Jacques-ban; 1962-ben Milánóban. Munkái megjelentek angol és amerikai fotókiadványokban is (U. S. Camera, Photography Year Book). Illusztrált cikkeit francia és angol szaklapok közölték. A francia államtól megkapta a „Médaille de Résistance” kitüntetést. Mo.-i emlékkiállítását 1971-ben rendezte meg a MNG. – F. m. Les peintres témoins de leur temps (Paris, 1956); Paris m'a souri (Paris, 1959).
Magyar Életrajzi Lexikon

Marton: Antiquaire, Paris, 1961, 20,5x25 cm, gélatine au bromure d'argent

Aucun commentaire:

Enregistrer un commentaire

Remarque : Seul un membre de ce blog est autorisé à enregistrer un commentaire.